A RENDSZERVÁLTÁS EGY PILLANATA
2012.03.01
A rendszerváltás akkor kezdődött, amikor könnyűlovas elődeink nem tartották már elég barátságos helynek az Urálon túl Levédiát, majd Etelközt sem, ezért megindultak a Kárpátok felé. Irány: keletről nyugatra!
Rendszerváltás volt az is, amikor István királyunk Róma keresztje alá terelte pogány őseinket, akik között a félkarúak voltak a tolvajok, hogy a rendes emberek tisztán láthassák, kivel van dolguk, kivel, kikkel szemben kell védelmezni magukat, szeretteiket, esetleg kevéske vagyonukat. Irány: még nyugatabbra! Csak a „tisztesség párhuzama” miatt említem, hogy mekkora jelentősége volt abban az időben a kéznek. A bűnözők testcsonkítását – köztük a kézfej, alkar vagy az egész kar levágását ugye István király rendelte el. Vajon mennyire volt később „stílszerű”, hogy a szentté avatott István jobbját is levágták és a „szent jobb” (egy „hódolói körben”) szinte máig is ereklyeként szolgál?
Ezt követően még sok-sok rendszerváltás volt: leegyszerűsítve az egyetlen „kétszavas, kétalternatívás” jogra épített rabszolgarend (élet vagy halál), amelynek maradványai még ma is megtalálhatók az egész világon. A legfájdalmasabb, észbontó kínzásokat kidolgozó és teljesen ész nélkül azokat széleskörűen alkalmazó középkor, a térden állásra, talpnyalásra, besúgásra specializálódott hűbéri rend, a török uralom, Haynau rémuralma, a tanácsköztársaság megtorlása, az I. és a II. világháború, majd az 1956-os „ellenforradalom –
népfelkelés – szabadságharc”, vagy ahányan csak vagytok, annyiféleképpen láthatjátok. Persze, ez korántsem lista, csak éppen említettem egy párat, ami eszembe jutott.
A legutóbbi rendszerváltást 1989-90-ben regisztráltuk. Ekkor elindultunk hátramenetben megkeresni a bukott szocializmus előtti helyünket a kapitalizmus útján. Sokan már régóta úgy is határozták meg a szocializmust, hogy az nem más, mint a kapitalizmushoz vezető leghosszabb és legrögösebb út.
Ebben a rendszerváltásban – mindjárt a legelején – a bukott szocializmusból átmentett, még megmaradt és hasznosítható összes terméket (a mezőgazdaság, az ipar, a kereskedelem és a szolgáltatások még jövedelmet termelő részeit) az új (dilettáns) hatalom egy kétségbeesett sikollyal egyszerre két kézzel lökte oda a felséges, mindent elsöprő (felfaló) kapitalizmus diadalmenetre lendülő lábai elé, vagyis privatizálta a közvagyont. Igaz, a tolvajok kezét elfelejtették levágni, de ez méltatlan is lett volna a magántulajdon szentségét valló demokráciához.
A rendszerváltást mindenki nagyon akarta. Az MDF számára a fél-illegalitás (Lakitelek) után eljött a fénykor: rendszerváltó erő, hatalom lehetett. Kollektív „szent István királyként” történelmi feladata az volt, hogy a napkelet felé elcsúszott csonka Hazánkat ismét nyugatabbra tolja. Az újabb „irányváltásba” kicsit beleszédülő magyar nép – miután rájött, hogy ismét rútul rászedték – ezt (a „rászedős rendszerváltást) úgy „hálálta meg” az MDF-nek, hogy szegénynek (mármint az MDF-nek) mára már a Parlamentben sincs helye.
A vér nélküli demokratikus forradalom kielégíti a tömegek szabadságvágyát is. Szabadok a bűnözők is, a sértettek és károsultak is. Már senki meg sem kérdezi pl., hogy hova tűnt a horvátoktól átutalt ama egy milliárd forint, amelyért a magyarok fegyvereket lettek volna kötelesek szállítani a horvátoknak. Szabadon elvihették. Viszont érvényesült az adófizetők (a károsultak) joga is, hiszen „tisztességesen”, minisztériumi szintről tájékoztatták a közvéleményt, íme:
- A pénz megérkezett a minisztérium számlájára, de a minisztérium adminisztrációja olyan bonyolult, hogy nem lehetett tovább követni az útját, ezért a vizsgálatot lezártuk.
Tessék! Így néz ki a hivatalos magyar állami adminisztráció. Ezért kell egy minisztériumban hat-, nyolc-, tízezres létszám. Ezért kellett a rendszerváltás is.
Lassan nem is értem, miért nem oszlatják fel a rendőrséget és az ügyészséget, hiszen csak bosszúságot okoznak a bűnözőknek és a bíróságnak egyaránt. Hónapokig, évekig nyomoznak, vádolnak (a különösen nagy kárt okozó bűnügyekben), a bíróság meg (elég gyakran) felment. Persze, azon is csodálkozom, hogy a rendőrség és az ügyészség hogyan győzi ezt „cérnával”? A nagy kárértékű ügyekben a legképzettebb nyomozók, vizsgálók vesznek részt. A vádat kizárólag jogász terjesztheti elő. Senkinek nem tűnik fel, hogy miután a 800 milliós ügyben első- és másodfokon elítélték az elkövetőt, egyszerre csak „rájönnek”, hogy nem is igaz abból semmi, amit rákiabáltak erre a szegény ártatlan bárányra? Senki nem tette még fel a kérdést: ha a rendőrségen, a pénzügyőrségen, az adóhatóságnál, stb. előfordulnak visszaélések, van korrupció, ha egyes képviselők is megbotlanak, akkor csak úgy puszta véletlenül nincs abban valamilyen tendencia, hogy az igazán „nagy ügyek” miért nem állják meg a helyüket a bíróságokon? Nekem vannak sejtéseim. Azért, mert a „hivatalos állami” (hatósági) nyomozás, vád és (első-, másodfokú) ítélethozatal után peres, nem peres, perújítási, törvényességi stb. eljárások során az elítélt ügyvédje „vásárol” – csaknem tetszés szerint – szakvéleményeket mindig attól a szakértőtől, aki az elítélt számára a legkedvezőbb „szakértői” (szakártói) véleményt hajlandó kiadni. Ezeket kritika nélkül elfogadva azonnal harmadára, felére csökken a büntetés, a kártérítési kötelezettség, stb.
Most elhallgatok, mert szólásszabadság ide vagy oda, a „nyugati” demokráciákban a „bírói hatalom” megkérdőjelezhetetlen. Olyan ez, mint az indiai „szent tehén”. Tilos rálépni, megböködni, megbántani, felébreszteni, stb. Még akkor sem, ha leáll a forgalom, ha megáll az élet.
De mi lesz akkor, ha valaki „rájön” – és kellő hatalom birtokában ki is meri ezt mondani? Persze, amíg én „leragadok” itt egy nyavalyás milliárdon, addig az élet megy, és mindenki fejlődik:
”K. A.” „szakképzetlen bankár” névre szóló, korlátlan belépésre jogosító engedélyt kap a minisztériumtól. Viszont máig sem tudjuk, hogy a harmincnyolc milliárdot kifújta-e a kezéből a szél útközben, vagy el tudott-e vergődni vele valamelyik kapualjig…
Dr Sőreg István
Mátészalka, 2010. 08. 18.
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
Nincs új bejegyzés.
